FAKULTATÍV PROGRAMOK

Az intézményeinkben a szülőkkel együtt arra törekszünk, hogy a gyermekek fejlődése, egyéni képességeik érdekében, megismertessük őket olyan mozgásos tevékenységekkel, mely ezeket a sarkalatos területeket fejleszti, az óvodai foglalkozásokon kívül is. Az óvodáskorú gyermekek testi felépítését, erejét, izomtónusát figyelembe véve, állítottuk össze, a különféle fakultatív programokat:  ÚSZÁS, GÖRKORCSOLYA,  SAKK,  ZUMBA,  BALETT, ÜGYESSÉGI TORNA

Úszás

Az első és legfontosabb szempont, hogy az izmokra és csontokra gyakorolt hatása nagyon kiegyensúlyozott.

Az izmok és csontozat kedvező gyermekkori fejlődésének kulcsszerepe van az időskori csontritkulás és más mozgásszervi betegségek megelőzésében!Fontos az is, hogy az izmok közül szinte mindegyik részt vesz a mozgásban, ezért nagyon egyenletes az igénybevétel. Ezek lapján kifejezetten ajánlott mellkas fejlődési zavarok, gerincferdülés esetében.

Szempont a légzés javítása is. Úszás során nagy a szervezet oxigénigénye. Ennek következtében az állandó fokozott légzés miatt, hosszútávon nő a tüdő befogadóképessége, teljesítőképessége.

Az úszásoktatás a 16. kerület Erzsébet ligeti uszodában tartjuk.

Görkorcsolya

A görkorcsolya fejleszti az állóképességet, egyensúlyozó képességet, a türelmet és kitartást, megmozgatja a combizmokat és a hát izmait.

Terápiás jelleggel is alkalmazható, javítja a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket, a téri tájékozódást, a figyelemkoncentrációs képességet.

A görkorcsolyát több éve, a Babos Síklub oktatói tanítják a gyermekeknek.

Sakk

A sakk az elmének végtelen lehetőségeit magában rejtő gyakorlatsorozata, mely rendkívül hasznos mentális készséget fejleszt ki a gyermekekben, melyekre egy életen át szükségük lesz: - koncentráció- problémamegoldó gondolkodás-mintázat felismerő- stratégiai tervezés- kreativitás-érvelés...stb.

A sakk mint játék, aktív közreműködésre, gondolkodásra, és cselekvésre késztet, ugyanakkor komplex személyiségformáló hatása van.  A játszmákon keresztül a gyermekek megtanulhatják, hogy hogyan elemezzenek egy helyzetet a fontosabb tényezőkre koncentrálva, miközben képesek kizárni a zavaró tényezőket. A sakk fejleszti az előrelátást,hiszen számba kell vennie a lehetséges lépéseket, és ki kell gondolnia, hogy ezek közül melyik lesz a legjobb.

Zumba

Az ovis zumba lányoknak és fiúknak is megfelelő. A legfőbb cél, élvezze amit csinál, és ezen kívül, fejleszti a ritmusérzéket, koordinációs képességet, egyensúlyérzéket.

A gyermekek izomzata folyamatosan fejlődik, ezért fontos a mozgásos képességek fejlesztése is.

Amellett, hogy segít, az egészséges életmódra nevelésben, fejleszti az önbizalmat, az önfegyelmet, a kreativitást, az egymás elfogadását, és nem utolsó sorban csapatmunkára tanít.

Balett

A balett órák rendszerint a klasszikus balettet előkészítő gimnasztikát foglalják magukban.

Helyes testtartást, ritmusérzéket, hajlékonyságot, belső tartást, kecsességet eredményez, valamint fejleszti a koordinációs készséget, a térérzéket. Az órák játékos és fejlesztő gyakorlatokból van összeállítva, figyelembe véve az egyéni teherbírást.  A rendszeres órák alkalmával, a gyerekek tartása jobb lesz, növekszik kitartásuk, türelmük, tér és egyensúly érzékelésük, ritmusérzékük.

A klasszikus zenével való ismerkedés, egyfajta belső nyugalomba helyezi a gyermeket, mely az idegrendszeri fejlődésének tesz jót.

Ügyességi torna

A mozgás főként az első három életévben jelöli ki a gondolkodás útjait. Azok a gyerekek, akik sokat mozognak, természetes módon felvérteződnek a tanulási zavarok ellen.

A sok mozgás az agy tápanyaga, és oxigénellátását is javítja, ami szintén serkenti az agy működését. A gyerekek fejlődése során mindig hagyjunk nekik elegendő időt, hogy az egyes mozdulatokat és mozdulatsorokat begyakorolhassák. Nagyon fontos, hogy egyensúlyozzon, ugráljon, hintázzon, billegjen, szaladgáljon, forogjon, hemperegjen a gyerek, hiszen ilyenkor önkéntelenül épp azokat a mozdulatokat végzi, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az agy fejlődéséhez.

Az óvodás korosztály nevelésének egyik alapvető feladata a fizikum gondozása, az erő, a gyorsaság, az állóképesség, az egyensúlyérzék, a koordináció, az ügyesség fejlesztése, valamint a keringés, légzés, mely az egészséges életmódra szoktatást segíti elő.

  Telefonálj +36 70 337 4611

Elérhetsz bennünket ezen a telefonszámon s kérj időpontot. Nézd meg, hogyan működünk!