Az én gyerekem nem tud veszíteni.

Minden szülőnek fontos, minden szülő azt szeretné, ha a gyermeke a győztesek közé, a győztes típusba tartozna, és amibe csak belekezd, abba sikeres lenne.

NANÁ! Dehogynem, igen így!

Azt mondom, hogy nem árt, ha megtanítod veszíteni. Miért hangsúlyozom? Az elsőséghez, hosszú és kitartó munka szükséges, bármennyire segítünk, neveljük, képezzük, nem biztos, hogy mindig elsőként ér célba, és előbb-utóbb bekövetkezik a kudarc, amikor nem lesz első.

Amikor egy gyermek nem fogadja a vesztes szerepet, akkor : feláll és elvonul, vagy hisztizni kezd, olykor, dühös és ingerült lesz. Egyszerűen nem tud veszíteni.

Az óvodában, a pedagógusok feladata a kudarctűrő képesség fejlesztése. Természetesen ez nem megy egyik napról a másikra, és nem működik akkor sem, ha ezzel kizárólag a nagycsoportban kezdünk el foglalkozni. A fokozatosság nagyon fontos. Még ennél is fontosabb, hogy ezen a téren a nevelésben a szülő is aktív szerepet vállaljon.

Egy szülőnek tudnia kell, hogy a gyerekek nem egyformák, nem lehetnek sikeresek mindenben, ezért azzal tesznek a gyereknek a legjobbat, ha a nyereséghez vezető képességfejlesztés mellett megtanítják veszíteni is.

Törekedni kell az egyensúlyra.

Figyelembe kell tartani, hogy egyik irányba se billenjen ki a mérleg. A gyermeket elsősorban nyerni kell megtanítani (támogatni az önbecsülését, önbizalmát, versenyszellemét, egyéniségét), ugyanakkor mindemellett természetessé kell tenni számára, hogy az is előfordulhat, hogy a legnagyobb erőfeszítései ellenére is alulmaradhat.
Amikor egyensúlyban tartjuk a nyereséget és a veszteséget, kialakul a gyerekben egy megfelelő énkép. Ez valóban nem könnyű feladat. Néha egy felnőttel is nehéz megértetni, egy kisgyermekkel talán még nehezebb, hisz ez idáig úgy érezhette ő van a középpontban, minden körülötte forog, és csakis ő nyerhet.Az egyik legjobb alkalom, hogy társasoztok, kártyáztok, vetélkedtek, így láthatod, hogyan küzd, és miként reagál a győztes-vesztes szerepre.

HIBA, mikor a szülő, hagyja nyerni a gyermekét, bár valóban, nincs is jobb érzés annál, mint látni a gyermek arcán a kirobbanó örömöt, ha győztesként ér célba. Mégsem jó, ha mindig a javára "csalva" dőlne el a játék sorsa. Ahogy az sem jó, ha mindig az okos felnőtt győz, aki mindig mindent jobban tud. Itt kell megtalálni a középutat: néha jól jön a kegyes csalás, mert nem megy el a gyerek kedve a játéktól, de nem minden alkalommal!

TANÍTSD meg elfogadni a kudarcot!