ÜGYFÉL

2021.07.27

Minden cég, szolgáltató rendelkezik ügyfélkörrel. Mi óvodaként, szintén az ügyfeleknek szolgáltatunk, azonban ez egy kicsit sokkal összetettebb.

Az első számú ügyfélkör csoportunkba tartoznak azok a személyek, akiknek személyesen nyújtjuk a szolgáltatásunkat. Ők számunkra a kiemelt ügyfélkörbe tartoznak. Minden reggel 7- órától várjuk őket, az épületünkben lévő nagy, tágas, az ő igényeiknek megfelelően berendezett helységekben, pontosabban már az ajtóban üdvözöljük őket.

Fontos nekünk, hogy már érkezésük pillanatában, derűs, barátságos légkör uralkodjon, ahogyan belépnek, ezért gyakran, csendes zene szól a helységekben. A személyes kapcsolat felvételekor, az egyéni kommunikáció, a barátságos szó, üdvözlés, lelkes öröm, az előző napok élményének felidézése, vagy egy lehetséges program ígérete, nagyon gyakran egy társas tevékenység felajánlása az ami rendszeresen még jobb kedvre tudja deríteni, ügyfeleinket.

A szolgáltatásban résztvevő munkatársak, naprakész információkkal rendelkeznek az ügyfelekkel kapcsolatban. Ez azért nélkülözhetetlen, mert a délelőtt folyamán megtartott interaktív foglalkozáson részt vevő ügyfelek hatékonysága, csak abban az esetben igazán kedvező, ha figyelmük a megfelelő motivációval a foglalkozások feladatainak játékos, de célirányos tudást, képességet növelő, munkálatait örömmel elvégzik.

Az ügyfeleink részére, természetesen megszámlálhatatlan játék lehetőséget is biztosítunk, hisz ezek során is képesek vagyunk minden ügyfél egyéni kompetenciáját növelni.

Azonban, nem csak a kognitív képességeket, kompetenciákat biztosítjuk számukra, hanem a megfelelő táplálkozást is, ami a mindennapi reggeli, tízórai, két fogásos ebéd, valamint az uzsonnát jelenti. 

Természetesen, a pihenő időre is fordítunk figyelmet, ami egyénenként változó lehet.

A második számú ügyfélkörünk csoportjába tartoznak azok a személyek, akik igazából lehetőséget és bizalmat adtak nekünk arra, hogy a közvetlen és legféltettebb kincsüket, a mi első számú ügyfeleinket, személyes meggyőződés alapján, hozzánk irányították.

Ők azok az emberek, akik a személyes beszélgetés során, valamint a szolgáltatásunk megismerése alapján, arra az elhatározásra jutottak, hogy növelik az első számú ügyfélkörbe tartozó személyek számát.  Tudják, és megértették, hogy olyan szolgáltatást kapnak, amely során, ők kényelmesen és hatékonyan tudnak a munkájukra figyelni, a gyermekeik, olyan családias biztonságos környezetben és személyi kapcsolatokban van egész nap, ami szolgálja az egész család sikerét, és működését. 

EZ A MI ÜGYFÉLKÖRÜNK. 

Rigó Éva